A "Pályaorientációs nap" keretében a 6. osztály üzemlátogatáson vett részt. A gondolat és a cél az volt, hogy időben elkezdjük a pályaválasztásra való felkészülést. Szerencsések voltunk, hiszen a Kiss és Társa Kft. fogadott bennünket Mezőkövesden. A tulajdonos a nyersanyagoktól a késztermékekig és a szállításra váró alkatrészekig végig vezetett a gyártás folyamatán.
Kiderült, hogy a férfiak mellett nők is dolgoznak ebben az üzemben. Izgalmas volt a lézertechnika, a vákumos anyagemelés, a számítógéppel irányított gyártás. Természetesen hagyományos hegesztés is volt, amit a veszélyessége miatt közelről nem nézhettünk meg. A hangulatot fokozta, hogy zene szólt; amire a gyerekek táncra perdültek.
Természetesen a festés, égetés is nagyon érdekes volt. A csomagolóanyag, ami védi az alkatrészeket a sérülésektől, súrlódásoktól elnyerte a tanulók érdeklődését és ebből ajándékot is kaptak. Ritka gyakorlat az, hogy a nyersanyagtól a végtermékig egy 11-12 éves gyerek végignézhesse a gyártás folyamatát. Mi ennek részesei lehettünk.
Köszönetünket fejezzük ki Pásztor Gábornak, aki segített abban, hogy létrejöhessen ez az üzemlátogatás. A legnagyobb köszönetünket és elismerésünket fejezzük ki Kiss József Úrnak, a tulajdonosnak; aki időt szánt ránk és lehetőséget biztosított, hogy ilyen közelről láthassunk egy igazi munkahelyet.
Kiss József véleménye: Jó ötletnek tartja, hogy általános iskolás gyerekek/főleg 7. és 8. osztályosok/ részt vegyenek üzemlátogatáson. Látta a tanulók érdeklődését, tehát érdemes folytatni ezt a gyakorlatot. Felhívta a figyelmet a tanulás fontosságára, különösen a mértékegységek ismeretére, a váltószámok tudására. Ezekre szükség van a munka során. Fontosnak tartja, hogy az oktatás gyakorlatias legyen, mert a gyerekek így közelebb kerülnek az általuk választott szakma elsajátításához.
Köszönjük szépen a gondolatait.
Köszönjük a kácsi önkormányzatnak, hogy segített az utazásban.
Kósa Tünde Gabriella osztályfőnök