- Részletek
-
-
Megjelent: 2025. június 16.
-
Találatok: 9
Tanulmányi kiránduláson a 7. osztály
Idén Tibolddarócra mentünk osztálykirándulásra, mert már előtte májusban eltöltöttünk négy napot együtt Erdélyben.
Kellemesen sütött a nap, így ideális volt az idő a kiránduláshoz. Délelőtt Rózsika néni idegenvezetésével bejártuk a település fontosabb helyeit, közben nagyon sok érdekes és történelmileg hiteles információkat tudtunk meg a település történelméről és az egykoron itt élő lakosok mindennapi életéről. Útközben megálltunk a Donát-szobornál bújócskázni. Délre visszaértünk a Patakmenti Szabadidő Központba, ahol elfogyasztottuk a finom bográcsos ebédet. A kirándulást számháborúval zártuk.
A nap folyamán az élménydús látnivalóknak, a finom bográcsosnak és a közös játéknak köszönhetően jól éreztük magunkat, és a gyerekek úgy tölthettek el pár kellemes órát, hogy közben gyarapodott a történelmi ismeretanyaguk és önfeledten játszhattak együtt.
Köszönöm szépen Dósa Istvánnénak, Rózsika néninek az érdekes és hasznos idegenvezetést, továbbá Fekete Félix és Lukács Dusán édesanyjának a kirándulás sikeres megvalósításában és a finom ebéd elkészítésében nyújtott segítségét.