Az „Anyanyelvi játékok – játékos anyanyelv” versenyen már 5. alkalommal vett részt iskolánk. Az írásbeli forduló alapján bejutottunk a legjobb 15 csapat közé, majd megnyertük a megyei elődöntőt is.
A megyei döntőbe 5 csapat került. Az iskolánkon kívül két miskolci, valamint két határon túli csapat képviseltette magát a Felvidékről és Kárpátaljáról.
A versenyt Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában rendezték meg 2019. március 8-án. A vetélkedő előtt megtekintettük a múzeumot, ahol nagyon sok érdekességgel, nyelvi humorral találkoztunk. Négy fős csapatunk kitett magáért, mindössze két ponttal maradt le a dobogó első fokáról.
Csapattagok: Hankóczi Balázs
Kis Boglárka
Striteczky Kristóf
Tompa Iván
A verseny nagyon jó hangulatban telt, örülünk, hogy részt vehettünk rajta.
A versenyről készült fotogaléria itt érhető el.