20180618 kalandtabor01 kezdobe

Az EFOP-3.2.15-VEKOP-17 Európai Uniós kiemelt project keretében megszervezett táborban / tematikus programon / vett részt a 7. osztályból 9 fő, 2018. június 18 -25 között. A helyszín a mezőkövesdi élményfürdő területén lévő Zsóry-zsibongó volt.

A program hivatalos elnevezése nomád kalandtábor, amelynek valódi célja az önismeretfejlesztés volt- Ki vagyok én ? – hogyan fejlesszem a személyiségemet. A tábor bentlakásos rendszerben valósult meg, tehát az osztály , mint közösség az egész hetet éjjel-nappal együtt töltötte.

Ebben a helyzetben kellett egymáshoz alkalmazkodniuk, egymást jobban megismerni, amivel egyfajta önismereti jártasságot is szerezhettek. Véleményem szerint a program célja megvalósult, hiszen az osztályra jellemző csapatszellem leginkább pozítív tulajdonságai mellett a gyenge pont is észrevehetően jelentkezett, ami a tábor végén tudatosult is a közösségben.

A részvétel teljesen ingyenes volt, az étkezésekkel / napi ötszöri / meg voltunk elégedve, a rendelkezésünkre bocsájtott szobák rendezettek voltak. A tábor területe azonban szűkösnek bizonyult, mivel számos iskolával kellett a közösségi tereken / foci vagy röplabdapálya / osztoznunk, így a legjobban akkor éreztük magunkat amikor strandolni mehettünk.

Farkas Józsefné mint osztályfőnök , Nagyné Bene Mónika pedig animátorként vett részt a táboroztatásban.

                                                                                                                                             Farkas Józsefné

                                                                                                                                                táborvezető

20180618 kalandtabor01

20180618 kalandtabor02

20180618 kalandtabor03

20180618 kalandtabor05

20180618 kalandtabor06