Még a táblákon volt a színes vakáció felirat, még a bizonyítványok írása folyt, a lecsendesült üres iskolában, amikor a másodikos kisdiákok csivitelése verte fel a reggeli csendet. Táborlakók voltak, akik a ,,Játsszunk együtt!" nevet viselő játék, sport és közlekedés témakörrel foglalkozó nyári napközis táborban vettek részt.
A kis vidám csapat megismerte a tábor programját, közösen összeállítottuk a szabályokat, hogy a hét balesetmentesen teljen el. A ráhangoló játékok (mókusok ki a házból, karikázó, hullahopp verseny, labdajáték, kidobós) után a tanteremben ügyességi feladatokat kaptak a gyerekek. A tűző nap ellenére szinte minden délelőttöt és a délután nagy részét kinn töltötték. Ellátogattunk a helyi lovardába, ahol az állatokat, életmódjukat etetésüket közelről megfigyelhették a kisdiákok, a lovaglás fortélyaiba kaptak betekintést.
Hosszú sétákat tettünk a faluban. A szerdai nap a kácsi kirándulás jegyében telt el. A szomszédolást a legnagyobb örömmel fogadta az aprónép. A helyi nevezetességek megtekintése (templom, kálvária, Mária-forrás, szabadtéri néprajzi kiállítás) után a játszóteret, majd a patakot vette birtokba a diáksereg.
A vidám, önfeledt játékot (gátépítés, vízi csata) kisebb programok, versenyek is tarkították, mint kupak keresése, számháború, bújócska. Másnap internetes közlekedési ismeretek címmel, a kresztáblákkal, útjelzésekkel, közlekedési szabályokkal, elsősegély nyújtási ismeretekkel foglalkoztunk. A tanulók egymásnak adtak feladatokat, majd aszfaltrajzverseny keretében az iskola udvarát szebbnél szebb közlekedéssel kapcsolatos képek tarkították.
Az étkezések után, a hűsölésre, pihenésre szánt időben a saját élményeiket leírták, lerajzolták, amit az utolsó nap naplóként összefűzve vihettek haza, ragasztottak, csillámtetkóval, arcfestéssel múlatták el az időt. Megismerkedtek a just dance számaival, a zenés mozgás örömeivel, társasjátékként közlekedési játékokat, kirakókat kaptak.
Minden délután a sportpályát vagy a tornatermet vették birtokba, ahol focit, labdajátékokat, teniszt és más ügyességi játékokat játszottak. Sajnos a táborzáró programot az eső átszervezte, de így is nagyon hangulatosan töltöttük el.
A tábori emlékek készítése, élménybeszámoló után mindenki boldog mosollyal integetett: ,,jövőre, ugyanitt!"- köszönéssel. A tábort igénybe vevő gyerekek maguk is hozzájárultak a sikerhez jó magaviseletükkel.
Fotógalériánkat ide kattintva tekintheti meg.