Az ötödikesekkel IV. Béla király lányát, Árpád-házi Szent Margitot választottuk osztályunk védőszentjének. Ő az oltalmazója a magyar ifjúságnak, a nevelő- és gyógyintézményeknek, és békességszerzőként is tiszteljük. Iskolánkban 2022. március 7-én mutattuk be Árpád-házi Szent Margit életét.
Árpád-házi Szent Margit élete
Galériánk ide kattinva érhető el
1242-ben a tatárok kivonulásának hírére IV. Béla elhagyta a neki védelmet nyújtó dalmáciai szigetet. A király gyásza nagy volt. Siratta a menekülés viszontagságai miatt meghalt két kislányát, és siratta a felperzselt országot is. Úgy érezte, hogy a bekövetkezett sok rossz Isten büntetése volt. Béla szerette volna kiengesztelni Istent. Ezért elhatározta, hogy akkor született kislányát, Margitot szerzetesnőnek (apácának) adja.
Margit felnővén messze földön híres lett szerénységéről. Hiába volt királyleány, a kolostorban nem hagyta, hogy szolgálják, sőt ő szolgálta ki a többieket. Minden héten egyszer ő főzött, és elmosogatta az edényeket. Örömmel vállalta a konyha felsöprését, a tűzifa összehasogatását, behordását. Vizet húzott a kútból. Minden olyan munkát elvégzett, amit máshol a szolgákra bíztak. Még azokat a betegeket is szívesen ápolta, akiktől apácatársai undorodtak.
Néhány évvel később IV. Béla úgy gondolta, hogy lányát mégis férjhez adja a cseh királyhoz. Azt remélte, hogy a csehek így szövetségesei lesznek. Ám a királylány szembeszállt apjával, kockáztatva a király haragját is. Apáca akart maradni. Végül a király engedett Margit akaratának.
Margit nevét ma is őrzi Budapesten a Duna egyik szép szigete (a Margit-sziget, melyet korábban, a középkorban Nyulak szigetének neveztek). Margitot halálától kezdve kitüntetett tisztelet övezte, csodás eseteket is feljegyeztek, szentté avatása mégis mindig elakadt valamilyen okból. A pápa végül csak a XX. században avatta szentté.
Árpád-házi Szent Margit, könyörögj érettünk!
Istenünk! Te a nagylelkűségben sohasem engedted magadat felülmúlni. Alázatos szívvel kérünk, tekints kegyelmesen hazánkra, és hallgasd meg lányod, Szent Margit esdeklését! Amint ártatlan élete felajánlásával szüntetted meg egykor a szörnyű tatárjárást, most az ő érdemei s népünk annyi sok engesztelése nyomán szüntesd meg a mindent elárasztó bűn pusztítását és terjedését! Segíts, hogy lelkünk épségét az üdvös bűnbánattal visszanyerhessük, és így tisztán járulhassunk színed elé, a mi Urunk, Jézus Krisztus által! Amen.