Szent Miklós legendája
Élt Myrában egy szegény ember, annak volt három lánya a legenda szerint. A három, pártában maradt leánytestvér azért nem ment férjhez, mert nem volt hozományuk. A hozomány jókora pénzösszeg volt akkoriban, amit a férjhez menő lány vitt magával a házasságba. Csakhogy ennek a három lánynak egyetlen fillérje sem volt.
Egy este a legidősebb nővér halk motozást hallott a házon kívülről. Odaszaladt az ablakhoz, és kinyitotta. Hát egy zacskó aranypénzt talált ott! "Ki hagyhatta itt?" - tűnődött. "És milyen gyorsan elfutott! Semmilyen jel nem maradt utána" - gondolta magában.
A leány a pénzzel most már természetesen férjhez mehetett a fiatalemberhez, akit szeretett. Nemsokára a másik két nővér is csinos hozományt kapott. Fogalmuk sem volt róla, ki is lehetett a jótevőjük. A szegény ember, amikor harmadszor is meghallotta a motozást, elhatározta, hogy meglesi az ismeretlen adakozót. Meg akarta köszönni neki az ajándékot. De a titkos jótevő eltakarta arcát, s csak ennyit mondott: "Egyedül Istennek tartoztok köszönettel!" A szegény ember még látott egy vörös palástot és egy magas süveget eltűnni a fák között.
Az ajándékokat osztó, titokzatos Mikulás nem kitalált személy. Püspök volt, és Miklós volt a neve. Myra városában lakott, amely ma Törökországban található. A püspökök magas rangú, gazdag papok voltak. Vörös palástot viseltek, és süveget hordtak. Szent Miklós püspök titokban segítette a szegényeket. Szerény volt. Letette az ajándékot, és máris eltűnt, nehogy bárki is felismerje. A Mikulás és a Miklós ugyanaz a név, csak szlovák nyelven.