2021. január 14-én iskolánkban Rákóczi Ferencre, intézményünk névadójára emlékeztünk.
Változatos feladatok megoldásával töltöttük a délutánt.
A kicsik (1-2.o.) megismerkedtek a fejedelem életével, kockákból várat építettek, csákót hajtogattak, korabeli viseleteket, fegyvereket, címereket színeztek. Zászlót készítettek. Megismerkedtek a Rákóczi indulóval, a feladatok között képes puzzle kirakása is szerepelt.
A nagyobbak (3-4.o.) előzetes felkészülés segítségével egy rejtvényt fejtettek meg, kvíz játékot játszottak, szélfogót készítettek, csoport munkában kirakták a Rákóczi várat. Megtekintették a Rákócziról szóló 30 perces Hagyaték című kisfilmet. Tanulóink sportversenyen mérhették össze erejüket.
A feladatokat örömmel végezték a gyerekek, kellemesen és hasznosan töltötték a délutánt.
Felsős program
Iskolánk névadója tiszteletére megrendezett emléknap alkalmával január 14-én délután a felsős osztályok számára összeállított programot osztálykeretben bonyolítottuk le. II. Rákóczi Ferenc életútjával, családjával, a szabadságharccal valamint a kuruc korral kapcsolatos interaktív feladatokat, valamint online kvízeket kellett megoldaniuk a tanulóknak ismereteik alapján a fejedelemről és a hozzá kapcsolódó témákról. Nem versenyszerűen bonyolítottuk le a rendezvényt, célunk az volt, hogy a gyerekek különböző módszerek alkalmazásával bővítsék tudásukat névadónkról és koráról.
A fotógaléria ide kattintva érhető el.