Hittanverseny

Az Egervölgyi Református Egyházmegye ebben az esztendőben is hittanversenyt hirdetett “Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké” címmel.
Iskolánk 7. osztályos tanulói: Bonta Noémi, Kalina Fanni és Bonta Lehel odaadó hozzáállással készültek a megmérettetésre. 2024. március 21-én délután az egyházmegyénk fiataljai Dániel könyvéből adtak számot tudásukról. Az egyéni versenyben is kiemelkedőek voltak a diákjaink, a csoportos küzdelemben együttes erővel 2. helyezést értek el. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, és örülünk, hogy részt vettünk a versenyen. Nem azért, mert szép eredményeket értünk el, hanem mert valóban testvéri közösségben lehettünk az élő Isten oltalma alatt, aki megmarad mindörökké!
Képek itt.