Nagyböjti diák lelki nap

Húsvét ünnepére nagyböjti lelki nap keretében hangolódtak rá a diákok. A napot közös énekléssel, dicsőítéssel kezdtük, majd az első két tanórában a húsvét történetéről néztek meg a gyerekek egy rövid kis filmet, valamint kézműveskedtek. Tóth-Krokos Rita hitoktató lelki ráhangoló foglalkozást tartott az osztályoknak életkoruknak megfelelően a kápolnában.
10 órától szentmisén vettünk részt. Plébános úr kihangsúlyozta, hogy a nagyhét egyik üzenete az, hogy öltsük magunkra a krisztusi arculatot. Gyónásra is volt lehetőség.
Ezt követően a Kálvária és a Donát-szobor környékén nyolc állomás várt a gyerekekre, ahol Jézus keresztútját, a nagyhét eseményeit kísérhették nyomon játékos formában.
Egy nagyszerű délelőttöt tölthettünk egyet. Istennek legyen hála!
Képek itt.