- Részletek
-
-
Megjelent: 2024. június 10.
-
Találatok: 32
Zánkai tavaszi osztálykirándulás
Június 5. és 7. között egy nagyon tartalmas zánkai táborozáson vettünk részt 4., 6., 7. és 8. osztályos tanulóink közül 29 fővel.
Szerda délután egy balatoni hajóútra indultunk a Szélkirálynő fedélzetén, majd este a Kávészünet zenekar koncertjét hallgathattuk meg.
Csütörtök délelőtt a felsősök kalandparkban voltak, az alsósok pedig egy digitális kincskeresésen vettek részt, majd trambulinoztak. Délután elhagytuk a tábor területét, és autóbuszra szálltunk. Ellátogattunk Balatonfüredre, ahol végigmentünk a Tagore sétányon. A gyerekeknek itt lehetősége nyílt egy kis vásárlásra. Az időjárás nagyon kedvező volt, napon 33,6 fokot mutatott a hőmérő, így aki szeretett volna, az megmártózhatott a kellemes vizű Balatonban. A többiek az árnyékban hűsöltek vagy a játszótéren játszottak. Ezt követően folytattuk tovább utunkat Tihanyba, ahol megtekintettük kívülről az apátságot, illetve sétálgattunk, fagyiztunk a környéken, és közben élveztük a gyönyörű balatoni panorámát. Este egy táborzáró diszkón vehetett részt az, aki még érzett magában erőt a tánchoz.
A pénteki napunk már csak utazással telt.
Gyorsan elszaladt ez a három nap. A programok is nagyon jók voltak, de igazából az számított, hogy együtt lehettünk.
Kellemesen elfáradva tértünk haza. Ez a sok élmény feltöltött minket a tanév hátralévő időszakára. Már nagyon várjuk az augusztusi zánkai táborozást.