Kémiai kísérletek bemutatója

A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány szervezésében és támogatásával látogatott el iskolánkba Dr. Prokainé Hajnal Zsuzsanna, a Dobó István Gimnázium kémia-biológia szakos tanára. Három segítő diák is jött vele, köztük iskolánk volt tanítványa, Bedőcs Flóra 10. évfolyamos tanuló is.
Nagyon látványos bemutatókat láthattunk, valamint közérthető magyarázatokat hallhattunk az anyagok egymás közötti reakciójáról.
A legfontosabb azonban az volt, hogy a kísérleteknek nem csupán szemtanúi voltak a diákok, hanem mindent ki is próbálhattak háromfős csapatokban.
Köszönjük szépen az érdekes bemutatót. Sok új ismerettel gazdagodhattak tanulóink, és reméljük, hogy az önálló kísérletezéshez is kedvet kaptak.

Digitális napló

20210816 kreta

Belépés
a KRÉTA digitális naplóba és

az e-Ügyintézés elérése

iskolánk tanulói kapcsán (kattintson a KRÉTA ikonra!)

Az új KRÉTA rendszer címe: mnyaradiskola.e-kreta.hu

Segítség a tibolddaróci iskola KRÉTA rendszeréből
a mezőnyárádi iskola KRÉTA rendszerébe való átjelentkezéshez
a KRÉTA szülőknek applikáció használata esetén
- ide kattintson a tájékoztató letöltéséhez!

 

20210816 eugyintezes

e-Ügyintézés elérése: ide kattintva, külön felületen elérhető
(FONTOS!
A KRÉTA azonosítóval rendelkező szülők a KRÉTA rendszerből tudnak belépniaz eÜgyintézésbe!)


Órarendek
2024/25-es tanév II. félév:

1.o.

2.o.

3.o.

4.o.

5.o.

6.o.

7.o.

8.o.


Pedagógusok e-mail címe ide kattintva elérhető.

Rendszergazda elérhetősége:
kissmilan40@gmail.com
(a tanuló nevét és osztályát mindenképpen
írják be az e-mail tárgyába!)

Videós segítség a Zoom videókonferencia
program telepítéséhez, használatához
ide kattintva tekinthető meg!

Videós segítség a KRÉTA
használatához tanulók részére:
-házi feladatok
-üzenetek

Iskolánk által összeállított tájékoztató,segédlet az e-Ügyintézés kapcsán

e-Ügyintézés mobiltelefon vagy tablet segítségével - videós útmutató



További útmutatók, videók, leírások
az e-Ügyintézéssel kapcsolatban
ide kattintva érhetők el

 

Iskolánk QR kódja

 qrkod TD

 

 

Bejelentkezés

Partnereink

egri fmgy1

hatartalanul logo

FTH jelveny

Erzsebet logo

google groups logo

magyar parasport napja

Allatvedelmitemahet

SziImreKatolikushalozat

okosuli logo 177x132

akkreditalt

e-dia.png

Iskolaújság

Go to top