Angol teadélután

Iskolánk felső tagozatos tanulói az angol teázási szokásokkal ismerkedhettek meg június 11-én délután. A rendezvényen vendégül láttuk a mezőnyárádi iskola néhány tanulóját is.
Először játékos feladatlapok segítségével bővíthették ismereteiket a gyerekek, akik négy csoportra osztva dolgoztak. Nemcsak a teával kapcsolatos szókincsük fejlődhetett, de London nevezetességeivel is megismerkedhettek a feladatmegoldásokon keresztül.
Paul McCartney English Tea című dalát is meghallgattuk, ezalatt a dalszöveget ki kellett egészíteniük.
Ezután megnéztünk egy angol nyelvű videót arról, hogyan készül egy igazi angol tea.
Végül a gyerekek is megkóstolhatták, milyen angol fekete teát tejjel fogyasztani. A többség inkább a megszokott magyar elkészítési mód mellett tette le a voksát. A tea mellé pedig kekszet és teasüteményt kínáltunk.
A résztvevők jól érezték magukat a teaparty-n, és az emléklap mellett hasznos tudással és élményekkel gazdagodtak.
Ezúton is köszönjük a mezőnyárádi iskola pedagógusának, Oroszné Nagy Tünde tanárnőnek és tanítványainak, hogy elfogadták a meghívásunkat és együtt tölthettük a délutánt.

Digitális napló

20210816 kreta

Belépés
a KRÉTA digitális naplóba és

az e-Ügyintézés elérése

iskolánk tanulói kapcsán (kattintson a KRÉTA ikonra!)

Az új KRÉTA rendszer címe: mnyaradiskola.e-kreta.hu

Segítség a tibolddaróci iskola KRÉTA rendszeréből
a mezőnyárádi iskola KRÉTA rendszerébe való átjelentkezéshez
a KRÉTA szülőknek applikáció használata esetén
- ide kattintson a tájékoztató letöltéséhez!

 

20210816 eugyintezes

e-Ügyintézés elérése: ide kattintva, külön felületen elérhető
(FONTOS!
A KRÉTA azonosítóval rendelkező szülők a KRÉTA rendszerből tudnak belépniaz eÜgyintézésbe!)


Órarendek
2024/25-es tanév II. félév:

1.o.

2.o.

3.o.

4.o.

5.o.

6.o.

7.o.

8.o.


Pedagógusok e-mail címe ide kattintva elérhető.

Rendszergazda elérhetősége:
kissmilan40@gmail.com
(a tanuló nevét és osztályát mindenképpen
írják be az e-mail tárgyába!)

Videós segítség a Zoom videókonferencia
program telepítéséhez, használatához
ide kattintva tekinthető meg!

Videós segítség a KRÉTA
használatához tanulók részére:
-házi feladatok
-üzenetek

Iskolánk által összeállított tájékoztató,segédlet az e-Ügyintézés kapcsán

e-Ügyintézés mobiltelefon vagy tablet segítségével - videós útmutató



További útmutatók, videók, leírások
az e-Ügyintézéssel kapcsolatban
ide kattintva érhetők el

 

Iskolánk QR kódja

 qrkod TD

 

 

Bejelentkezés

Partnereink

egri fmgy1

hatartalanul logo

FTH jelveny

Erzsebet logo

google groups logo

magyar parasport napja

Allatvedelmitemahet

SziImreKatolikushalozat

okosuli logo 177x132

akkreditalt

e-dia.png

Iskolaújság

Go to top