A korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő iskolai közösségi program kísérleti megvalósítása keretén belül a 4.osztályosok részére művészeti nevelés című napközis témamodul került megrendezésre 7 fő részvételével 2019. 06.17. és 21. között.
A téma a kortárs mesék világa volt. A központilag összeállított heti program szerint dolgoztunk a hét folyamán. Tapasztalatom szerint a gyerekek hozzám hasonlóan nem igazán voltak jártasak a kortárs mesék világában, ennek ellenére képzeletük működésbe lépett és remek munkák születtek.
A heti programból a legjobban a zenére festést és a tánckomponálást élvezték. Véleményem szerint nagyon tevékeny, élvezetes napokat töltöttünk együtt. A gyerekek örömmel vitték haza pénteken a heti alkotásaikat. Az étkezés megfelelő volt és bőséges.
Animátor, segítő nem állt rendelkezésemre, de ez nem okozott gondot mivel kis létszámú csoportot kaptam.
Belépés
a KRÉTA digitális naplóba és
az e-Ügyintézés elérése
iskolánk tanulói kapcsán (kattintson a KRÉTA ikonra!)
Az új KRÉTA rendszer címe: mnyaradiskola.e-kreta.hu
Segítség a tibolddaróci iskola KRÉTA rendszeréből
a mezőnyárádi iskola KRÉTA rendszerébe való átjelentkezéshez
a KRÉTA szülőknek applikáció használata esetén
- ide kattintson a tájékoztató letöltéséhez!
e-Ügyintézés elérése: ide kattintva, külön felületen elérhető
(FONTOS!
A KRÉTA azonosítóval rendelkező szülők a KRÉTA rendszerből tudnak belépniaz eÜgyintézésbe!)
Órarendek
2024/25-es tanév II. félév:
Pedagógusok e-mail címe ide kattintva elérhető.
Rendszergazda elérhetősége:
kissmilan40@gmail.com
(a tanuló nevét és osztályát mindenképpen
írják be az e-mail tárgyába!)
Videós segítség a Zoom videókonferencia
program telepítéséhez, használatához
ide kattintva tekinthető meg!
Videós segítség a KRÉTA
használatához tanulók részére:
-házi feladatok
-üzenetek
Iskolánk által összeállított tájékoztató,segédlet az e-Ügyintézés kapcsán
e-Ügyintézés mobiltelefon vagy tablet segítségével - videós útmutató
További útmutatók, videók, leírások
az e-Ügyintézéssel kapcsolatban
ide kattintva érhetők el