Az EFOP 3.3.5-ös pályázat keretében 1. osztályos tanulóink 2019. június 17. és 21. között napközis sporttáborban vehettek részt. A héten két napot kirándulással töltöttünk, melyhez iskolánk több tanulója is csatlakozott.
Kedden Ipolytarnócra látogattunk el, ahol egy élményekben gazdag napot tölthettünk együtt. A legjobban a 4D-s mozi és a lombkoronasétány tetszett a gyerekeknek. Csütörtökön Budapestre utaztunk. Az első állomás a Fővárosi Állat- és Növénykert volt, majd a Bonbonetti Csokigyárban nyerhettünk betekintést a csokigyártás folyamatába.
Az egész hét a mozgásról szólt, különböző sportokkal, játékokkal ismerkedtünk meg, lovagolni mentünk a helyi lovardába. Megbeszéltük a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályait. Szituációs játékokban kipróbálhattuk magunkat masinisztaként, vezettünk autót, de közlekedési rendőrként meg is bírságoltuk a szabálytalankodókat. Gyurmából sporteszközöket készítettünk. Sportnaplót állítottunk össze a napi eseményekből.
Jól éreztük magunkat ezen az eseményekben gazdag héten.
A fotógaléria itt érhető el.
Belépés
a KRÉTA digitális naplóba és
az e-Ügyintézés elérése
iskolánk tanulói kapcsán (kattintson a KRÉTA ikonra!)
Az új KRÉTA rendszer címe: mnyaradiskola.e-kreta.hu
Segítség a tibolddaróci iskola KRÉTA rendszeréből
a mezőnyárádi iskola KRÉTA rendszerébe való átjelentkezéshez
a KRÉTA szülőknek applikáció használata esetén
- ide kattintson a tájékoztató letöltéséhez!
e-Ügyintézés elérése: ide kattintva, külön felületen elérhető
(FONTOS!
A KRÉTA azonosítóval rendelkező szülők a KRÉTA rendszerből tudnak belépniaz eÜgyintézésbe!)
Órarendek
2024/25-es tanév II. félév:
Pedagógusok e-mail címe ide kattintva elérhető.
Rendszergazda elérhetősége:
kissmilan40@gmail.com
(a tanuló nevét és osztályát mindenképpen
írják be az e-mail tárgyába!)
Videós segítség a Zoom videókonferencia
program telepítéséhez, használatához
ide kattintva tekinthető meg!
Videós segítség a KRÉTA
használatához tanulók részére:
-házi feladatok
-üzenetek
Iskolánk által összeállított tájékoztató,segédlet az e-Ügyintézés kapcsán
e-Ügyintézés mobiltelefon vagy tablet segítségével - videós útmutató
További útmutatók, videók, leírások
az e-Ügyintézéssel kapcsolatban
ide kattintva érhetők el