Iskolánk húsz felső tagozatos tanulója és két pedagógusa 2018. szeptember 25-28. között Bogácson négy napos erdei táborban vett részt.
A részben gyalog történő megérkezés után mindenki megismerte és elfoglalta a szállását. A délután jelentős részében a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőben fürödtünk, ezután szabadidős játékokat próbáltunk ki.
A vacsora után esti séta keretében megismerkedtünk a település nevezetességeivel. A másnap délelőtti madárgyűrűzést követő délutánon kirándultunk a környező erdőben, ahol a helyi természeti értékekkel ismerkedtünk meg. Ezután mindenki kipróbálhatta az íjászkodást is. Csütörtökön retrobusszal Lillafüredre kirándultunk. Itt megnéztük a vízesést, a Szent István-cseppkőbarlangot és a Herman Ottó Emlékházat. A visszaúton a Suba-lyukhoz is ellátogattunk. A délután további részében még egyszer strandoltunk a helyi fürdőben és különféle szabadidős játékokat játszottunk. Pénteken az összepakolás után még egy utolsót játszottunk a szállásunkon, majd hazautaztunk.
Az erdei tábor négy napja alatt a gyerekek jobban megismerték a többieket, a programok során olyan hasznos ismeretekre tettek szert, amiket az iskolában és a mindennapi életben is kamatoztatni tudnak. A tábor végén mindenki pozitív élményekkel és ismeretekkel gazdagodva tért haza.
Fotógaléria itt érhető el.
Belépés
a KRÉTA digitális naplóba és
az e-Ügyintézés elérése
iskolánk tanulói kapcsán (kattintson a KRÉTA ikonra!)
Az új KRÉTA rendszer címe: mnyaradiskola.e-kreta.hu
Segítség a tibolddaróci iskola KRÉTA rendszeréből
a mezőnyárádi iskola KRÉTA rendszerébe való átjelentkezéshez
a KRÉTA szülőknek applikáció használata esetén
- ide kattintson a tájékoztató letöltéséhez!
e-Ügyintézés elérése: ide kattintva, külön felületen elérhető
(FONTOS!
A KRÉTA azonosítóval rendelkező szülők a KRÉTA rendszerből tudnak belépniaz eÜgyintézésbe!)
Órarendek
2024/25-es tanév II. félév:
Pedagógusok e-mail címe ide kattintva elérhető.
Rendszergazda elérhetősége:
kissmilan40@gmail.com
(a tanuló nevét és osztályát mindenképpen
írják be az e-mail tárgyába!)
Videós segítség a Zoom videókonferencia
program telepítéséhez, használatához
ide kattintva tekinthető meg!
Videós segítség a KRÉTA
használatához tanulók részére:
-házi feladatok
-üzenetek
Iskolánk által összeállított tájékoztató,segédlet az e-Ügyintézés kapcsán
e-Ügyintézés mobiltelefon vagy tablet segítségével - videós útmutató
További útmutatók, videók, leírások
az e-Ügyintézéssel kapcsolatban
ide kattintva érhetők el