20180905 erzsebettabor

A hagyományokhoz híven ebben az előző tanévben is (2017/18-as tanév) iskolánk pályázatot adott be az Erzsébet táborban való részvételre, melyen nyert.

A táborozással kapcsolatos előzetes feladatokat Ferenczi Antalné, Kalina Zoltánné és Polgári Attiláné végezte, nagyon alaposan és mindenre kiterjedően.

Az indulás előtti héten a szülőknek megbeszélést tartottunk.

Előzetesen az interneten próbáltunk programokra helyet foglalni; megrendelni a kisvonatot, hogy a vasútállomásról bevigye a csoportot és a poggyászokat a táborba; valamint hajókirándulást szerveztem Badacsonyba.

Ezen a nyáron is „lilák” voltunk. Ezt azért említem meg, mert ez azzal járt, hogy a legtávolabbi altáborban volt a szállásunk; tehát biztosítva volt minden nap három „túra”az étkezések alkalmával.

/Ez kb.5,5 km naponta, ha enni akartunk/

Sok színes és érdekes programra tudtam még jelentkezni a táborban. Úgy vélem, hogy mindenki megtalálhatta a számára érdekes elfoglaltságot. Természetesen a strandolás szinte állandó program volt a nagy melegben.

Miben is volt részünk?

-          strandolás, ami belefért,

-          az „ÖKO MÓKA” vetélkedőn III. helyezést ért el Bedőcs Hanna, Ostorházi Fanni, Tompa Noémi alkotta csapat; különdíjban részesült Nagy Jázmin

-          gokartozás,

-          internet biztonsági előadás – jutalom: éjszakai „Laser tag”, de volt nappali is, így senki nem maradt ki ebből az élményből /ezen az előadáson csak a mi csoportunk vett részt!/,

-          kézműves foglalkozás,

-          sárkányhajózás két alkalommal,

-          táncház,

-          többször trambulinuztunk,

-          részt vettünk a „NEM ADOM FEL!” együttes műsorán, melyet fogyatékos társaink adtak elő; kitörő sikerrel,

-          Badacsonyba tettünk hajókirándulást, ami nagyszerű élmény volt,

-          a „Hősök napja” alkalmából szimulátoron tapasztalhatták meg a gyerekek az egyes kiképzési módszereket, ill. szemtanúi lehettek egy valóságos katasztrófavédelmi akciónak,

-          megnéztük a nagyon okos barátainkat, a kutyákat, mely bemutató nagyon szórakoztató és elgondolkodtató volt,

-          az érdeklődők színházi előadás keretében megtekinthették a „Szorgalmas és rest lány” című előadást,

-          sikeresen szerepeltünk az „Egy perc és nyersz” versenyen/I. és II. helyezés/,

-          a „KI MIT TUDON?” képviselőink a Daya dance táncosai kategóriájukban I. helyezést értek el

/Kiss Boglárka, Karuczka Alíz, Karuczka Gréta/,

-          a tábor vendége volt Michelisz Norbert autóversenyző, aki nagy népszerűségnek örvendett,

-          résztvevői voltunk a tábortűznek, ahol a TESOK adtak műsort – ezt a nyitó és záró napon is megtették. KÖSZÖNET A MUNKÁJUKÉRT!!!

A kollégákkal alkalmanként megbeszélést tartottunk és beosztottuk a ránk váró feladatokat. Bizonyos szabályokat lefektettünk a gyerekeknek is, melyeket el is fogadtak és betartottak.

Az első este megnéztük a csillaghullást, ami csodálatos élmény volt./Perseidák meteorraj vagy „Szent Lőrinc könnyeinek” is nevezik/

A badacsonyi hajókirándulás nagyon jól sikerült.

A csoport együtt vagy kisebb csapatokban vett részt a programokban. Mindig volt egy bázishelyünk ahol gyülekeztünk és létszámot ellenőriztünk.

A csoport nagyon jó összetételű volt. Sok rutinos táborozó segítette a munkánkat.

A kollégák: Czufor Adrienne, Nagyné Bene Mónika és Vasas Károlyné nagy segítségemre voltak abban, hogy gördülékenyen és sikeresen levezényeljük a táborozást. Köszönöm a munkájukat és a türelmüket.

Értékelés:

Ø  nagyon precízen előkészített volt a táborozás,

Ø  a lebonyolítása zökkenőmentes volt,

Ø  a csoport együttműködő volt és jól funkcionált,

Ø  a kollégák lelkiismeretese végezték munkájukat,

Ø  mindenkinek ajánlom ezt a táborozási formát,

Ø  javaslom, ezt a hagyományt folytassuk az elkövetkező években is,

Ø  JÓL ÉREZTÜK MAGUNKAT!

(A tábor fotógalériája IDE kattintva érhető el)

                                                                                                                                                             Kósa Tünde Gabriella

                                                                                                                                                                   csoportvezető

Digitális napló

20210816 kreta

Belépés
a KRÉTA digitális naplóba és

az e-Ügyintézés elérése

iskolánk tanulói kapcsán (kattintson a KRÉTA ikonra!)

Az új KRÉTA rendszer címe: mnyaradiskola.e-kreta.hu

Segítség a tibolddaróci iskola KRÉTA rendszeréből
a mezőnyárádi iskola KRÉTA rendszerébe való átjelentkezéshez
a KRÉTA szülőknek applikáció használata esetén
- ide kattintson a tájékoztató letöltéséhez!

 

20210816 eugyintezes

e-Ügyintézés elérése: ide kattintva, külön felületen elérhető
(FONTOS!
A KRÉTA azonosítóval rendelkező szülők a KRÉTA rendszerből tudnak belépniaz eÜgyintézésbe!)


Órarendek
2024/25-es tanév II. félév:

1.o.

2.o.

3.o.

4.o.

5.o.

6.o.

7.o.

8.o.


Pedagógusok e-mail címe ide kattintva elérhető.

Rendszergazda elérhetősége:
kissmilan40@gmail.com
(a tanuló nevét és osztályát mindenképpen
írják be az e-mail tárgyába!)

Videós segítség a Zoom videókonferencia
program telepítéséhez, használatához
ide kattintva tekinthető meg!

Videós segítség a KRÉTA
használatához tanulók részére:
-házi feladatok
-üzenetek

Iskolánk által összeállított tájékoztató,segédlet az e-Ügyintézés kapcsán

e-Ügyintézés mobiltelefon vagy tablet segítségével - videós útmutató



További útmutatók, videók, leírások
az e-Ügyintézéssel kapcsolatban
ide kattintva érhetők el

 

Iskolánk QR kódja

 qrkod TD

 

 

Bejelentkezés

Partnereink

egri fmgy1

hatartalanul logo

FTH jelveny

Erzsebet logo

google groups logo

magyar parasport napja

Allatvedelmitemahet

SziImreKatolikushalozat

okosuli logo 177x132

akkreditalt

e-dia.png

Iskolaújság

Go to top