20180503 fenntarthatosagi temahet

Idén második alkalommal rendeztük meg iskolánkban a Fenntarthatósági témahetet április 23-27 között. A hét napjain délutánonként más-más változatos és érdekes programokon vehettek részt az iskola tanulói és pedagógusai. Ezeken hol játékosan, hol tudományosabban ismerkedhettek meg a gyermekek a téma jelentőségével. Megtudták, hogy a Földünket milyen komor jövő fenyegeti, ha nem változtatunk az életvitelünkön.

Szerdán ellátogatunk a Mezei Pincészetbe, ahol a tanulók közvetlenül megismerhették a pezsgő- és borkészítés folyamata mellett a napenergia –mint az egyik legjelentősebb megújuló energiaforrásunk- hasznosításának egyik legfontosabb módját, a napelemeket.

A hét zárásaként pénteken az osztályoknak össze kellett gyűjteniük, hogy ők és a családtagjaik mit tehetnek a mindennapokban annak érdekében, hogy a Földünk minél tovább élő bolygólya lehessen az emberiségnek és erről plakátot is készítettek.
A héten kerültek kiállításra és jutalmazásra azok a tárgyak, amiket a gyermekek készítettek a megunt, elhasznált vagy kidobásra szánt anyagokból, ez is segíti őket abban, hogy minél takarékosabban éljenek.

A hét folyamán az osztályok pontokat gyűjtöttek. Minél több pontot gyűjtött össze egy-egy osztály, annál előkelőbb helyezést ért el és ezzel párhuzamosan, annál több ajándékot kapott az osztály minden egyes tagja.

A témahét fontos mondanivalója mindenki számára, hogy mindannyian a Földünk alkotói vagyunk, mindenki cselekedete kihat a Föld további sorsára. Ezért fontos, hogy mindennap tegyünk azért, hogy a Földön a folyamatok pozitív irányban változzanak meg. Minden nap legyen a Föld napja!

A hétről készített fotók ide kattintva tekinthetők meg.

Digitális napló

20210816 kreta

Belépés
a KRÉTA digitális naplóba és

az e-Ügyintézés elérése

iskolánk tanulói kapcsán (kattintson a KRÉTA ikonra!)

Az új KRÉTA rendszer címe: mnyaradiskola.e-kreta.hu

Segítség a tibolddaróci iskola KRÉTA rendszeréből
a mezőnyárádi iskola KRÉTA rendszerébe való átjelentkezéshez
a KRÉTA szülőknek applikáció használata esetén
- ide kattintson a tájékoztató letöltéséhez!

 

20210816 eugyintezes

e-Ügyintézés elérése: ide kattintva, külön felületen elérhető
(FONTOS!
A KRÉTA azonosítóval rendelkező szülők a KRÉTA rendszerből tudnak belépniaz eÜgyintézésbe!)


Órarendek
2024/25-es tanév II. félév:

1.o.

2.o.

3.o.

4.o.

5.o.

6.o.

7.o.

8.o.


Pedagógusok e-mail címe ide kattintva elérhető.

Rendszergazda elérhetősége:
kissmilan40@gmail.com
(a tanuló nevét és osztályát mindenképpen
írják be az e-mail tárgyába!)

Videós segítség a Zoom videókonferencia
program telepítéséhez, használatához
ide kattintva tekinthető meg!

Videós segítség a KRÉTA
használatához tanulók részére:
-házi feladatok
-üzenetek

Iskolánk által összeállított tájékoztató,segédlet az e-Ügyintézés kapcsán

e-Ügyintézés mobiltelefon vagy tablet segítségével - videós útmutató



További útmutatók, videók, leírások
az e-Ügyintézéssel kapcsolatban
ide kattintva érhetők el

 

Iskolánk QR kódja

 qrkod TD

 

 

Bejelentkezés

Partnereink

egri fmgy1

hatartalanul logo

FTH jelveny

Erzsebet logo

google groups logo

magyar parasport napja

Allatvedelmitemahet

SziImreKatolikushalozat

okosuli logo 177x132

akkreditalt

e-dia.png

Iskolaújság

Go to top