Iskolánk 3. osztályos tanulói június 10-én, pénteken tanulmányi kiránduláson vettek részt Mezőkövesden.
Mezőkövesd legérdekesebb részére a Hadas nevű városrészbe látogattunk el, amely népi műemlékházaival, szabálytalanul kanyargó kis utcáival a megtestesült matyó világot tárta elénk. A nap folyamán megtudtuk, hogy a „hadas” kifejezés atyafiságot jelent, az egymással rokoni kapcsolatban álló családokat hívták így, ők gyakran szomszédságban maradtak. Ezt az építészeti szerkezetet őrzi még ma is a városrész.
Első állomásunk a Kisjankó Bori Emlékházba volt. A Népművészet Mestereként is elismert, híres mezőkövesdi rajzolóasszony életének, tevékenységének, a korabeli népművészetnek állít emléket a Kisjankó Bori Emlékház. Az előadáson elhangzott, hogy a „százrózsás” népművész 1876-ban ebben a házban született. Még izgalmasabbá tette a látogatásunkat az a tény, hogy a ház az eredeti festett bútorokkal, búboskemencével berendezett, szentképekkel díszített épület hűen tükrözi a több mint 100 éves állapotokat. A tárlatvezetés nagyon érdekes volt, a múzeumpedagógus rendkívüli tájékozottsága, valamint a bámulatos matyó motívumok lenyűgöztek bennünket.
Ezt követően átsétáltunk a Mézeskalács Házba, ahol az előadás után megtekintettük a mackókiállítást és a pompázatosan díszes mézeskalácsokat is. Pető Anna mesélt nekünk a mézeskalács mesterségről és felejthetetlen élményt nyújtott a közös mézeskalácsdíszítéssel.
Az ebédünket a Pizza Néróban fogyasztottuk el, ahol óriási pizzák és hűsító limonádé várt bennünket. Ezután a Cifra Fagyizóban megkóstoltuk a legfinomabb fagylaltokat, majd a Kavicsos tavi játszótéren pihentük ki önfeledt játékkal a tanév fáradalmait.
Egy kellemes, élményekben gazdag napot töltöttünk el együtt. Öröm volt látni, hogy a 8 gyermek egy összetartó közösséggé ért.
Berecz Nikolett
tanító néni
Belépés
a KRÉTA digitális naplóba és
az e-Ügyintézés elérése
iskolánk tanulói kapcsán (kattintson a KRÉTA ikonra!)
Az új KRÉTA rendszer címe: mnyaradiskola.e-kreta.hu
Segítség a tibolddaróci iskola KRÉTA rendszeréből
a mezőnyárádi iskola KRÉTA rendszerébe való átjelentkezéshez
a KRÉTA szülőknek applikáció használata esetén
- ide kattintson a tájékoztató letöltéséhez!
e-Ügyintézés elérése: ide kattintva, külön felületen elérhető
(FONTOS!
A KRÉTA azonosítóval rendelkező szülők a KRÉTA rendszerből tudnak belépniaz eÜgyintézésbe!)
Órarendek
2024/25-es tanév II. félév:
Pedagógusok e-mail címe ide kattintva elérhető.
Rendszergazda elérhetősége:
kissmilan40@gmail.com
(a tanuló nevét és osztályát mindenképpen
írják be az e-mail tárgyába!)
Videós segítség a Zoom videókonferencia
program telepítéséhez, használatához
ide kattintva tekinthető meg!
Videós segítség a KRÉTA
használatához tanulók részére:
-házi feladatok
-üzenetek
Iskolánk által összeállított tájékoztató,segédlet az e-Ügyintézés kapcsán
e-Ügyintézés mobiltelefon vagy tablet segítségével - videós útmutató
További útmutatók, videók, leírások
az e-Ügyintézéssel kapcsolatban
ide kattintva érhetők el