Iskolánk első alkalommal rendezte meg a Magyar Parasport Napját 2020. február 21-én. A gyermekek lelkéhez szerettünk volna eljutni, érzékenyíteni őket, felhívni a figyelmet arra, hogy milyen nehéz is lehet egy fogyatékkal élő embernek. A cél a nehézségek felismerése és az együttérzés kialakítása volt. Ugyanakkor arra is felhívtuk a diákok figyelmét, hogy „fogyatékosnak lenni, nem jelenti azt, vesztesnek lenni.” A felhívásnak megfelelően lélekmozgató programokat igyekeztünk szervezni.
A tanulókat szerettük volna arra ösztönözni, hogy minél több irányból ismerkedjenek meg ezzel a témával, minél több feladatban vegyenek részt, ezért egy kis vetélkedésre is hívtuk őket.
Programok:
A testnevelésórákat parasportágak gyakorlására használtuk fel. Az ülőröplabdát és a bocciat próbálhatták ki a gyerekek.
A délutáni programok 13:45 - 16: 00-ig tartottak. A megnyitón a program céljának, valamint a délután menetének ismertetésére került sor. Ráhangolásnak a Lecsó című érzékenyítő kisfilmet tekintettük meg közösen.
12 pedagógusunk egy-egy állomáson várta a gyerekeket. Minden helyszínre maximum kétszer mehettek vissza a tanulók, ahol az elvégzett feladatért cserébe aláírásokat gyűjthettek.
Állomások:
-Festés
-Színezés
-Színtévesztés
-Formafelismerés
-Bekötött szemmel építés
-Bekötött szemmel vezetés
-Tárgyfelismerés
-Fűszerek felismerése
-Pingpong
-Szájról olvasás
-Braille-írás
-Kerekes székes feladat
A legtöbb állomáson résztvevő tanulók jutalomban részesültek.
Az eseményről készült beszámolóval, fotó- és videóanyagunkkal beneveztünk egy pályázatra is, ahol értékes ajándékokat nyerhetünk.
A fotógaléria ide kattintva érhető el.
Videós összeállítás:
Belépés
a KRÉTA digitális naplóba és
az e-Ügyintézés elérése
iskolánk tanulói kapcsán (kattintson a KRÉTA ikonra!)
Az új KRÉTA rendszer címe: mnyaradiskola.e-kreta.hu
Segítség a tibolddaróci iskola KRÉTA rendszeréből
a mezőnyárádi iskola KRÉTA rendszerébe való átjelentkezéshez
a KRÉTA szülőknek applikáció használata esetén
- ide kattintson a tájékoztató letöltéséhez!
e-Ügyintézés elérése: ide kattintva, külön felületen elérhető
(FONTOS!
A KRÉTA azonosítóval rendelkező szülők a KRÉTA rendszerből tudnak belépniaz eÜgyintézésbe!)
Órarendek
2024/25-es tanév II. félév:
Pedagógusok e-mail címe ide kattintva elérhető.
Rendszergazda elérhetősége:
kissmilan40@gmail.com
(a tanuló nevét és osztályát mindenképpen
írják be az e-mail tárgyába!)
Videós segítség a Zoom videókonferencia
program telepítéséhez, használatához
ide kattintva tekinthető meg!
Videós segítség a KRÉTA
használatához tanulók részére:
-házi feladatok
-üzenetek
Iskolánk által összeállított tájékoztató,segédlet az e-Ügyintézés kapcsán
e-Ügyintézés mobiltelefon vagy tablet segítségével - videós útmutató
További útmutatók, videók, leírások
az e-Ügyintézéssel kapcsolatban
ide kattintva érhetők el