Április 22. 1970 óta a Föld napja. Magyarország 1990-ben csatlakozott ehhez a figyelemfelkeltő kezdeményezéshez.
A mai nap mottója: „A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön” – szól a mondás, mely a híres környezetvédelmi aktivistától, David Browertől származik.
Egy interaktív program keretében hívtuk fel alsó tagozatos tanulóink figyelmét a környezetvédelem fontosságára.
Célunk az volt, hogy közösen gondolkodjunk jövőnk, természetes környezetünk alakulásáról; egy élhetőbb környezet kialakításáról.
Az április 11-i költészet napi vetélkedő résztvevői közül az alsó évfolyamosok számára az iskolák megnyitását követően át tudtuk adni megérdemelt jutalmukat. Mindnyájuknak gratulálunk!
Bővebben: A költészet napi vetélkedő résztvevőinek jutalmazásaKedves Gyerekek!
A költészet napja alkalmából hirdetett játékban 16 alsó tagozatos és 5 felsős diák vett részt. Külön dicséret azért, hogy mindenki helyes megoldást küldött.
Remélem, hogy jól szórakoztatok a feladatok megoldása közben. A beküldők olvasásból/irodalomból egy-egy szorgalmi ötösben részesülnek. Ha visszatérünk az iskolába, akkor még egy kis ajándék is vár rátok.
„A Víz képes rá, hogy Emberek nélkül létezzen, de az Emberek Víz nélkül csak pár napig tudnak életben maradni”
Kedves Gyerekek!
A fenti idézet több igazságra is felhívja a figyelmünket:
• A víz, mint fő táplálékforrásunk.
• A víz értéke felbecsülhetetlen.
• A víz minden élet alapja ezen a bolygón.
• Testünk minden funkcionálása a víztől függ!
• Talán már a kis gyermekek is tudják a napi 2-3 l víz fontosságát
• Víz nélkül 3-7 nap alatt maghalhatunk.
Kedves Gyerekek!
Sajnos idén nem tudjuk közösen megünnepelni egyik legfontosabb nemzeti ünnepünket, március 15-ét. Az iskolában lelkesen készültetek a műsorra, de az előadásra és a videós felvételre már nem kerülhetett sor.
Bővebben: Március 15-ei ünnepi gondolatokEbben tanévben is megrendeztük a hagyományos sakk házibajnokságunkat 2021. február 22-23-án délután. Az alsó és felső tagozatos tanulók, a fiúk és lányok külön kategóriában versenyeztek. A fiúk részéről nagy volt az érdeklődés, de a lányok magukra maradtak, ezért a másik nem képviselőivel játszottak. Nagyon érdekes, színvonalas, izgalmas partiknak lehettünk szemtanúi. Versenyen kívül az összes résztvevő összemérhette erejét, gyakorolhatott, tanulhatott jó megoldásokat a másik játékostól. A gyerekek aktívan vettek részt a verseny lebonyolításában. Sorsoltak, felügyelték a játszmák tisztaságát; ha kellett számoltak a végeredmény megszületése érdekében.
Bővebben: Sakk házibajnokságot rendeztünkA szép magyar beszéd verseny Mezőkövesd városi és város környéki fordulóját 2021. február 18-án rendezték meg a Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikumban.
Iskolánkat két tanuló képviselte:
5-6. osztályos korcsoport: Hanyecz Péter 5. osztály I. helyezés
7-8. osztályos korcsoport: Dósa Zalán 7. osztály IV. helyezés
Gratulálunk mindkét versenyzőnek a szép eredményhez!
Idén második alkalommal rendeztük meg iskolánkban a Magyar Parasport Napját, melyen fogyatékkal élő embertársaink előtt tisztelegtünk.
Bővebben: Magyar Parasport Napja - 2021. február 22.Idén sajnos nem rendezhettünk farsangi mulatságot a szülők és a település lakosságának bevonásával, azonban a gyerekeket szerettük volna egy kicsit megmozgatni, jókedvre deríteni. Akinek volt kedve, az beöltözhetett valamilyen jelmezbe, és a nap folyamán viselhette azt. Farsangi zene szólt a szünetekben, melyre néhányan táncra is perdültek. A bátrabbak azt is vállalták, hogy az iskola közössége előtt felvonulnak. A 8. osztályosok egy közös tánccal is felléptek. Az idei farsang azért is rendhagyó volt, mert a pedagógusok is beöltöztek meglepetésként a diákok nagy örömére.
Bővebben: Rendhagyó farsangA 7. osztály a második félév első három hetében két-két tanórán önismereti és pályaorientációs tréningen vett részt, melyet Szalontai Éva, a Borsod – Abaúj - Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat munkatársa tartott.
Az első héten az önismeret volt a fő téma. Mondanunk kellett magunkkal kapcsolatban két igaz és egy hamis állítást, és a hamisat a többieknek ki kellett találniuk. A második órán mindenki kapott egy lapot, amin rengeteg belső tulajdonság szerepelt. Először a padtársunk tulajdonságait kellett aláhúzni, majd közösen megbeszéltük, hogy szerintünk valós-e, amit aláhúztunk egymásról vagy sem. Utána magunknak kellett aláhúznunk a saját tulajdonságainkat. Azután kaptunk még egy papírt, amin egy ember volt látható, és egyes testrészeihez voltak írva meghatározások és oda kellett írni, hogy pl. milyen terhet viselünk a hátunkon, vagy mivel van tele a fejünk/szívünk, mi az, amit már átéltünk stb. Ennek az volt a célja, hogy kicsit jobban megismerjük magunkat.
Belépés
a KRÉTA digitális naplóba és
az e-Ügyintézés elérése
iskolánk tanulói kapcsán (kattintson a KRÉTA ikonra!)
Az új KRÉTA rendszer címe: mnyaradiskola.e-kreta.hu
Segítség a tibolddaróci iskola KRÉTA rendszeréből
a mezőnyárádi iskola KRÉTA rendszerébe való átjelentkezéshez
a KRÉTA szülőknek applikáció használata esetén
- ide kattintson a tájékoztató letöltéséhez!
e-Ügyintézés elérése: ide kattintva, külön felületen elérhető
(FONTOS!
A KRÉTA azonosítóval rendelkező szülők a KRÉTA rendszerből tudnak belépniaz eÜgyintézésbe!)
Órarendek
2024/25-es tanév II. félév:
Pedagógusok e-mail címe ide kattintva elérhető.
Rendszergazda elérhetősége:
kissmilan40@gmail.com
(a tanuló nevét és osztályát mindenképpen
írják be az e-mail tárgyába!)
Videós segítség a Zoom videókonferencia
program telepítéséhez, használatához
ide kattintva tekinthető meg!
Videós segítség a KRÉTA
használatához tanulók részére:
-házi feladatok
-üzenetek
Iskolánk által összeállított tájékoztató,segédlet az e-Ügyintézés kapcsán
e-Ügyintézés mobiltelefon vagy tablet segítségével - videós útmutató
További útmutatók, videók, leírások
az e-Ügyintézéssel kapcsolatban
ide kattintva érhetők el