20180905 erzsebettabor

A hagyományokhoz híven ebben az előző tanévben is (2017/18-as tanév) iskolánk pályázatot adott be az Erzsébet táborban való részvételre, melyen nyert.

Bővebben: Erzsébet táborban voltunk Fonyódligeten

20180829 napkozistabor

Még a táblákon volt a színes vakáció felirat, még a bizonyítványok írása folyt,  a lecsendesült üres iskolában, amikor a másodikos kisdiákok csivitelése verte fel a reggeli csendet. Táborlakók  voltak, akik a ,,Játsszunk együtt!" nevet viselő játék, sport és közlekedés témakörrel foglalkozó nyári napközis táborban vettek részt.

Bővebben: „Játsszunk együtt!” napközis tábor

20180827 blog

Iskolánkban idén első alkalommal rendeztük meg a "Készíts blogot a semmiből!" című nyári tábort június 25-29 között.

Bővebben: "Készíts blogot a semmiből!": nyár napközis tábort rendeztünk

20180619 doknap

Hosszas előkészületeket követően az utolsó héten, június 14. tartottuk változatos programokat felvonultató rendezvényünket.

Bővebben: A Diákönkormányzat Napja

20180531 madarakesfaknapja

Iskolánkban hagyományosan, minden évben akadályversennyel emlékezünk meg a Madarak és fák napjáról. Ezt az idén május 18-án tartottuk.

Bővebben: Madarak és fák napja a Tibolddaróci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában

20180512 madfaknapja tersegi

Ebben az évben az eseményt a mezőkövesdi Szent Imre Tagiskola rendezte meg a Holocén Természetvédelmi Egyesület támogatásával. Ennek keretében a csapatok három körös vetélkedőn mérhették össze tudásukat. Témája a környezet és természetvédelem volt.

Bővebben: Sikeres szereplés a 40. Dél-Borsodi Madarak és Fák Napja rendezvényen!

20180508 honismereti verseny

Az előző évekhez hasonlóan, az idén is több tanulónk vett részt az internetes, Országos Honismereti Tanulmányi Versenyen. Az önálló kutatómunkára épülő feladatsorokat négy fordulóban oldották meg a 3-7. évfolyamok diákjai.

Bővebben: Az Országos Honismereti Tanulmányi Verseny eredményei

20180503 fenntarthatosagi temahet

Idén második alkalommal rendeztük meg iskolánkban a Fenntarthatósági témahetet április 23-27 között. A hét napjain délutánonként más-más változatos és érdekes programokon vehettek részt az iskola tanulói és pedagógusai. Ezeken hol játékosan, hol tudományosabban ismerkedhettek meg a gyermekek a téma jelentőségével. Megtudták, hogy a Földünket milyen komor jövő fenyegeti, ha nem változtatunk az életvitelünkön.

Bővebben: Fenntarthatósági Témahét 2018

20180502 matyaskiraly03

A Diákönkormányzat szervezésében 2018. április 20-án, nyolc felsős csapat, játékos vetélkedő keretében bővítette ismereteit a reneszánsz kori Magyarországról.

Bővebben: „A Kultúra virágai” - vetélkedő a Mátyás király emlékév alkalmából
20180426 mesevet01
2018. április 21-én került megrendezésre a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában a 16. Térségi Mesevetélkedő, melyen iskolánk két csapata vett részt. Bővebben: Mesevetélkedőn jártunk Mezőkeresztesen

90. oldal / 100

Digitális napló

20210816 kreta

Belépés
a KRÉTA digitális naplóba és

az e-Ügyintézés elérése

iskolánk tanulói kapcsán (kattintson a KRÉTA ikonra!)

Az új KRÉTA rendszer címe: mnyaradiskola.e-kreta.hu

Segítség a tibolddaróci iskola KRÉTA rendszeréből
a mezőnyárádi iskola KRÉTA rendszerébe való átjelentkezéshez
a KRÉTA szülőknek applikáció használata esetén
- ide kattintson a tájékoztató letöltéséhez!

 

20210816 eugyintezes

e-Ügyintézés elérése: ide kattintva, külön felületen elérhető
(FONTOS!
A KRÉTA azonosítóval rendelkező szülők a KRÉTA rendszerből tudnak belépniaz eÜgyintézésbe!)


Órarendek
2024/25-es tanév II. félév:

1.o.

2.o.

3.o.

4.o.

5.o.

6.o.

7.o.

8.o.


Pedagógusok e-mail címe ide kattintva elérhető.

Rendszergazda elérhetősége:
kissmilan40@gmail.com
(a tanuló nevét és osztályát mindenképpen
írják be az e-mail tárgyába!)

Videós segítség a Zoom videókonferencia
program telepítéséhez, használatához
ide kattintva tekinthető meg!

Videós segítség a KRÉTA
használatához tanulók részére:
-házi feladatok
-üzenetek

Iskolánk által összeállított tájékoztató,segédlet az e-Ügyintézés kapcsán

e-Ügyintézés mobiltelefon vagy tablet segítségével - videós útmutató



További útmutatók, videók, leírások
az e-Ügyintézéssel kapcsolatban
ide kattintva érhetők el

 

Iskolánk QR kódja

 qrkod TD

 

 

Bejelentkezés

Partnereink

egri fmgy1

hatartalanul logo

FTH jelveny

Erzsebet logo

google groups logo

magyar parasport napja

Allatvedelmitemahet

SziImreKatolikushalozat

okosuli logo 177x132

akkreditalt

e-dia.png

Iskolaújság

Go to top