20190828 szilvasvaradtabor

Iskolánk huszonegy alsó tagozatos tanulója és két pedagógusa 2019. július 01-04. között EFOP-3.3.2-16-2016-00299 „Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért Bükkábrányban” programkeretén belül Szilvásváradon négy napos táborban vett részt.

A táborba busszal utaztunk, ahol a táborvezető már várt bennünket. Szálláshelyünk felújított faház volt, ahol minden szobához külön fürdőszoba tartozott. Délután a tábor területén már csapatépítő játékok voltak, majd a vacsora után kb: 2 órás éjszakai túrán vettünk részt.

Kedden délelőtt a kalandpark területén két csoportban a gyerekek kétórás váltással testmagasságnak megfelelő hámban trambulinoztak illetve „Aranymosásos” feladatban vettek részt. Ebéd után a Szalajkavölgyi – túrára került sor. Kisvonattal mentünk fel, majd először felkapaszkodtunk az Ősember-barlanghoz és utána több pihenőt beiktatva (játszótér, pihenőpark, pisztrángos….) visszasétáltunk Szilvásváradra.  Vacsora után az udvaron a gyerekek fociztak és egyéb játékos feladatokkal töltötték el az est hátralévő részét.

Szerdán egész nap a kalandpark területén voltunk. Két csoportban vettünk részt a programban. . Az egyik csapat modern számháborúzott, vagyis „lézerhecot” folytatott, a másik csapat pedig végigjárta a kötélpályákat (Maci, Mókus, Vidra) a legügyesebbek még a Junior pályán is végig mehettek. A gyerekek mind két programot nagyon élvezték.

A csütörtöki napon Gps-es falusétánk volt, amit emléktárgyak vásárlásával kötöttünk egybe. Ebéd után várt minket a busz és 16 óra magasságában érkeztünk haza.

Négy alkalommal mehettek végig a bobpályán, és természetesen minden napot fagyizással zártunk.

Az alsósaink nagyon jól érezték magukat mindaddig, amíg aludni nem kellett menni, hisz többen először voltak távol a szülőktől. Ennek ellenére tábor végén mindenki pozitív élményekkel és ismeretekkel gazdagodva tért haza.

A fotógaléria ide kattintva érhető el.

Digitális napló

20210816 kreta

Belépés
a KRÉTA digitális naplóba és

az e-Ügyintézés elérése

iskolánk tanulói kapcsán (kattintson a KRÉTA ikonra!)

Az új KRÉTA rendszer címe: mnyaradiskola.e-kreta.hu

Segítség a tibolddaróci iskola KRÉTA rendszeréből
a mezőnyárádi iskola KRÉTA rendszerébe való átjelentkezéshez
a KRÉTA szülőknek applikáció használata esetén
- ide kattintson a tájékoztató letöltéséhez!

 

20210816 eugyintezes

e-Ügyintézés elérése: ide kattintva, külön felületen elérhető
(FONTOS!
A KRÉTA azonosítóval rendelkező szülők a KRÉTA rendszerből tudnak belépniaz eÜgyintézésbe!)


Órarendek
2024/25-es tanév II. félév:

1.o.

2.o.

3.o.

4.o.

5.o.

6.o.

7.o.

8.o.


Pedagógusok e-mail címe ide kattintva elérhető.

Rendszergazda elérhetősége:
kissmilan40@gmail.com
(a tanuló nevét és osztályát mindenképpen
írják be az e-mail tárgyába!)

Videós segítség a Zoom videókonferencia
program telepítéséhez, használatához
ide kattintva tekinthető meg!

Videós segítség a KRÉTA
használatához tanulók részére:
-házi feladatok
-üzenetek

Iskolánk által összeállított tájékoztató,segédlet az e-Ügyintézés kapcsán

e-Ügyintézés mobiltelefon vagy tablet segítségével - videós útmutató



További útmutatók, videók, leírások
az e-Ügyintézéssel kapcsolatban
ide kattintva érhetők el

 

Iskolánk QR kódja

 qrkod TD

 

 

Bejelentkezés

Partnereink

egri fmgy1

hatartalanul logo

FTH jelveny

Erzsebet logo

google groups logo

magyar parasport napja

Allatvedelmitemahet

SziImreKatolikushalozat

okosuli logo 177x132

akkreditalt

e-dia.png

Iskolaújság

Go to top