Iskolánk huszonegy alsó tagozatos tanulója és két pedagógusa 2019. július 01-04. között EFOP-3.3.2-16-2016-00299 „Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért Bükkábrányban” programkeretén belül Szilvásváradon négy napos táborban vett részt.
A táborba busszal utaztunk, ahol a táborvezető már várt bennünket. Szálláshelyünk felújított faház volt, ahol minden szobához külön fürdőszoba tartozott. Délután a tábor területén már csapatépítő játékok voltak, majd a vacsora után kb: 2 órás éjszakai túrán vettünk részt.
Kedden délelőtt a kalandpark területén két csoportban a gyerekek kétórás váltással testmagasságnak megfelelő hámban trambulinoztak illetve „Aranymosásos” feladatban vettek részt. Ebéd után a Szalajkavölgyi – túrára került sor. Kisvonattal mentünk fel, majd először felkapaszkodtunk az Ősember-barlanghoz és utána több pihenőt beiktatva (játszótér, pihenőpark, pisztrángos….) visszasétáltunk Szilvásváradra. Vacsora után az udvaron a gyerekek fociztak és egyéb játékos feladatokkal töltötték el az est hátralévő részét.
Szerdán egész nap a kalandpark területén voltunk. Két csoportban vettünk részt a programban. . Az egyik csapat modern számháborúzott, vagyis „lézerhecot” folytatott, a másik csapat pedig végigjárta a kötélpályákat (Maci, Mókus, Vidra) a legügyesebbek még a Junior pályán is végig mehettek. A gyerekek mind két programot nagyon élvezték.
A csütörtöki napon Gps-es falusétánk volt, amit emléktárgyak vásárlásával kötöttünk egybe. Ebéd után várt minket a busz és 16 óra magasságában érkeztünk haza.
Négy alkalommal mehettek végig a bobpályán, és természetesen minden napot fagyizással zártunk.
Az alsósaink nagyon jól érezték magukat mindaddig, amíg aludni nem kellett menni, hisz többen először voltak távol a szülőktől. Ennek ellenére tábor végén mindenki pozitív élményekkel és ismeretekkel gazdagodva tért haza.
A fotógaléria ide kattintva érhető el.
Belépés
a KRÉTA digitális naplóba és
az e-Ügyintézés elérése
iskolánk tanulói kapcsán (kattintson a KRÉTA ikonra!)
Az új KRÉTA rendszer címe: mnyaradiskola.e-kreta.hu
Segítség a tibolddaróci iskola KRÉTA rendszeréből
a mezőnyárádi iskola KRÉTA rendszerébe való átjelentkezéshez
a KRÉTA szülőknek applikáció használata esetén
- ide kattintson a tájékoztató letöltéséhez!
e-Ügyintézés elérése: ide kattintva, külön felületen elérhető
(FONTOS!
A KRÉTA azonosítóval rendelkező szülők a KRÉTA rendszerből tudnak belépniaz eÜgyintézésbe!)
Órarendek
2024/25-es tanév II. félév:
Pedagógusok e-mail címe ide kattintva elérhető.
Rendszergazda elérhetősége:
kissmilan40@gmail.com
(a tanuló nevét és osztályát mindenképpen
írják be az e-mail tárgyába!)
Videós segítség a Zoom videókonferencia
program telepítéséhez, használatához
ide kattintva tekinthető meg!
Videós segítség a KRÉTA
használatához tanulók részére:
-házi feladatok
-üzenetek
Iskolánk által összeállított tájékoztató,segédlet az e-Ügyintézés kapcsán
e-Ügyintézés mobiltelefon vagy tablet segítségével - videós útmutató
További útmutatók, videók, leírások
az e-Ügyintézéssel kapcsolatban
ide kattintva érhetők el